Felhő kertek

Bakos Tamás képei

Arról, ami képei anyagában meglepő, szokatlan

A kép mindig kommunikáció. Az, hogy a kép miről szól, elválaszthatatlan a formától. A forma ugyanis szemléleti tevékenységben alakított-formált anyag.

Az anyag „viselkedése” sokaknak még meglehetősen szokatlan Bakos Tamás képein. Nézzük meg hát figyelmesebben ezt a sajátos formavilágot. Értve-érezve az anyagot, közelebb kerülhetünk képei szellemi-érzelmi közegéhez.

Mi a szokottabb? Az, hogy az alkotó készen vett felületre (papír, vászon, farostlemez, stb.) hordja fel a kép anyagait. Ismerünk alkotókat, akik például maguk merítik képeik papíranyagát. Bakos Tamás is valami ilyen merítés félét művel azzal a különbséggel, hogy az így előállított valami - még további manipulációkkal - maga lesz a kép. Elementáris alkotói szándékot kell látnunk ebben: a megjelenő forma anyaga ne szólhasson még véletlenül se semmi másról, csakis az alkotói szubjektum vezérelte szólamai lehessenek.

Igen, mert a papír, a vászon, a farostlemez és társaik már eleve beszédesek. Szólnak elég sokrétűen egy adott kor ipari kultúrájáról. Persze az is igaz, hogy ezek mellőzésével a „gond” nem múlik el. Mindennek van ugyanis valamiféle saját beszéde, annak a többféle természetes anyagnak is - például a kenderkócnak - ami egyik alapanyaggá lép elő Bakos Tamásnál. Neki mindenesetre eredeti természeti vagy humán környezetéből ki kell emelnie ezeket az anyagokat, s olyan viselkedésre kell késztetni őket, amivel ugyan még mindig mondják magukat, de már képesek alakilag alkalmazkodni újféle szerepükhöz, sőt képesek fölvenni az alkotói kommunikáció jeleit is.

Mik ezek a szerepek?

A „Titkos kert” az „Égi halászat” példáin azt látjuk, hogy valamilyen természeti közegéből kitépett anyag mutatja magát a maga eredeti struktúrájával. De nem. A „tépés” is, a struktúra is már rendezés, csak mértéke van. A rendezés, valamint a rá- és beleszervezett rajzi jelelemek alkalmazkodók, nem akarják maguk alá gyűrni, legyőzni az anyag eredeti szólamait. A keretbe helyezett semleges felületen a főforma foltja is, a részelemek is képesek társulni hozott képzeteinkkel. Az Égi halászaton például mi is látjuk a hálót, csak úgy, mint a címadó alkotó.

A természet úgy alkot, hogy nem lévén szándéka, formáival maga nem akar semmit közölni. Mi mégis kihalljuk, amit formáiba belevetítünk. Amit meghallunk, azt meg is lehet szólaltatni. Segítségül hívhatjuk saját szemléleti világunk tartalmainak közlésére.

Az anyag másféle szerepben is tud szólni Bakos Tamás keze alatt. Erre meg a Reliktumok c. sorozat darabjaiban látunk példát. A merítő szita általában egy téglalap formájú keretbe kényszeríti eleve az anyagot. Ha ez adja is magát hagyományosnak látszó képmező felületnek, benne az anyag azért szól. Szálkái, színei, gyűrődései, dudorai megannyi változatban mind inspiráló elem tud lenni annyira, hogy valóságos burjánzó áradatát indítják Bakosnál az alkotói jel- és képzetanyagnak, s ez meg sem áll a széleknél, átterjed a képmezőt befoglaló képkeretre, s terjedne biztosan azon túl is, ha volna a képnek állandósult helye valami nagyobb fogadó felületen…

Bakos Tamás még ebben a változatban is engedi szólni az anyagot, szólamait beleszövi a maga kórusába.

Látunk ezen a kiállításon egy harmadik szerepváltozatot is, amelyben az anyag több készséggel fogadja a rendező instrukcióit. Mindent megtehet változatlanul, amit eddig is, tehetsége nem nélkülözhető, az előadás nélküle nem előadás, de a darabot a rendező formálja meg a közönségnek.

Azokról a képekről van szó, amelyekben Bakos reliefformákkal írja felül az anyag még mindig rendezgetve meséltetett mikrostruktúráit, amelyek így újféle viszonyba hozzák az anyagot az alkotóval. Avagy az alkotó az, aki ím már újféle viszonyra bátorodott az anyaggal. Ezekben mer fölébe kerülni az anyag késztetéseinek. Az anyaggal való együttélés folyamataiban járja, vagy ki is járta már a képnyelvi készültség megszerzésének magasiskoláját. Lassanként olyan önálló nyelvi eszközre lelt a folyamatban, amelyben tagadva megőrizheti teljes arzenálját, de saját formastruktúrában teremti meg összetéveszthetetlen szuverenitását. Mintha a világszemlélet tisztultabb irányultsága találna formát így, ami akár közlőképesebb ábrázoló karaktereket is ölthet.

Ma amikor végletekbe tud sarkulni egyik is, másik is, ritka az ilyen ösztönösséget és alkotói logikát harmóniában felmutatni képes alkotói pálya, amelyben az ösztönös kibontakozás és az értelem vezérelt önépítés egyike sem erősebb a másik rovására.

Bálványos Huba

Olvadás
A Kút és a Hold

dr HAULISCH LENKE: BAKOS TAMÁS KERTJEI ÉS HÍDJAI

A kiállított kollekción végigkísérhetjük rövid művészi alakulását a papíron való rajztól egy saját készítésű, merített szerves anyagon folytatott alakító munkálatig, mely utóbbi még mindig magában foglalja a rajz műfaját is, de valójában új, félig kétdimenziós, félig háromdimenziós, talán leginkább a festett domborműre emlékeztető, egészen sajátos meditációs tárgyat hoz létre. A kezdetben organikus rajzi struktúrák finom hálójából szőtt „kert”-motívumoknak később az organikus merített anyag nem csupán a hátterét szolgáltatja, hanem a rajzzal és színekkel együtt maga is alkotóelemévé válik a kompozíciónak.

Bakos Tamás műveit a természet inspirálta, történetesen az a családi kert, amely lehetőséget nyújt számára rohanó, zaklatott életünkből való elvonulásra, a külső és belső természet összhangba hozására, szemlélődésre. A kert olyan elvonatkoztatásban kerül műveibe, hogy mikro- és makrokozmoszra egyaránt utal. A megnyíló és összezáródó elliptikus alakzatba szervezett struktúrák éppen úgy kelthetik egy vándorló és változó sejtmag asszociációját, mint távoli galaktikák csillagködjeniek mozgását. Első pillanatra a századforduló művészete sejlik fel lapjai mögött, a bécsi szecesszió geometrizáló dekorativitása, valójában azonban mondanivalója, a létrehozás folyamatának meditatív elkülönülése ellenére sem rokon a századfordulón születő pesszimista modern szubjektivizmussal.

Bakos Tamás képei kétségkívül maiak, olyan értelemben, hogy a századforduló utáni, 1920 körüli, éppen a Jugendstillel szemben létrejött konstruktív törekvések társadalmi vonatkozású gondolataitól, és a hatvanas évek kinetikus-strukturalista áramlatának kozmikus ihletettségétől nem idegenek. Az utóbbira emlékeztetnek leginkább, annak ellenére, hogy építményei esetleges, organikus formákból esetleges és mégis törvényszerű képződményeket hoznak létre Bakos Tamás művei nem nyitottak, utánozhatóak és folytathatóak, mint a strukturalizmus képviselőinek alkotásai, - hanem organikusan zárt, bár mozgásban lévő, egyéni kézjeggyel létrehozott rendszerek. Azt is mondhatnánk, hogy a neoavantgard egyik konformitásra hajló irányzatának sajátos változatát látja el a személyes mondanivaló díszeivel.

Kertjei öntörvényűek, de nem elzártak. Hidak vezetnek belőlük más kertek felé.

ÚJ ÍRÁS 1988

Kígyódomb /öntött papír, festék/
A Kút és a Hold /öntött papír, festék/
A domb és az üstökös /öntött papír, festék/
A kút sárkánya /öntött papír, festék/